Szegény asszony volt neki hét fia

Járt nap-nap után napszámba.

Egy nap nem kapott már más egyebet

Egyetlen csupor sebes tejet.

Lelkére kötötte a hét fiúnak

Minden ételük e kis tej.

Nem szabad hozzája nyúlni elébb

Szaporítni kell liszttel.

Asszony este jő és csepp tej se volt

Mérgében mondá fiúknak：

Most ha megettétek mind a tejet

Heten hét hollóvá váljatok

Búsula az asszony hogy tudta ő

Édes vérit így átkozni

Repül a hét holló vissza se jő

Gyermek nélkül kellett maradni.

Hogyha Napra nézne tán nem lelé a hét szép fiát

Holdra nézne szél sírja bánatát

Csendre lelke nem talál sírás sem békít

Hét holló az égből nem jön vissza már.

Hogyha Napra nézne tán nem lelé a hét szép fiát

Holdra nézne szél sírja bánatát

Csendre lelke nem talál sírás sem békít

Hét holló az égből nem jön vissza már.

Sziklák kövek hát beszéljetek

Fák csillagok se hallgassatok

Véreim hét szép holló fiam

Megtaláljatok

Nem láthatod már hét szép fiad

Nem tudhatod lábuk merre jár

Testvér ha volna cinkemadár

Ő segíthetne talán.

Elindult hát végre táltos fiú

Testvéri nyomát föllelni

Nap házában Szél házában ha járt

Szél mondta végül mit kell tenni.

Malom őrli testük de nem halnak el

Véred cseppentsd ételükbe.

Hét fiúnak átkát az töri meg

Együtt lesztek mindörökre.

Fényesen ragyog nyolc csillag fenn az égen

Ragyognak talán míg világ a világ.

Asszony hogyha eljő nyári éjjel

Felnézve látja együtt nyolc fiát.

Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen

Ragyog már talán míg világ a világ.

El nem választja őket többé már semmi

Fényük beragyogja nyári éjszakát.

Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen

Ragyog már talán míg világ a világ.

El nem választja őket többé már semmi

Fényük beragyogja nyári éjszakát.